sziasztok,

Az utóbbi hetek olyan békésen, vidáman csúsznak ki a kezemből. Az én időszámításom szerint október közepe van és tegnap világított rá host anyám, hogy a jövő héttől már decembert írunk. Már csak 7 hónap van hátra az életem ezen szakaszából és folyton meglepem magam, hogy mekkora mestere vagyok az elfojtásnak. Hipp hopp eljön a nyár és el itt kell hagynom mindent, ami vagyok/ amivé váltam két év alatt. Annyira ijesztő, hogy könnyű figyelmen kívül hagyni.

Túl vagyunk a Hálaadáson, egyértelműen ez a kedvenc amerikai ünnepem. A nagy családi „összeröffenést” megelőző este kötelező a kimozdulás, mint ahogy azt tavaly már említettem. Egy helyi bárba mentünk kosarasom barátaival, az este nagyon vidáman telt, az egyik legnagyobb felismerésre azonban éjfélig kellett várnom. A magasság különbségekről beszélgettem Kosarasom egyik barátjával és ez a mondat hagyta el a száját: „de te a lányok közt a magasabb kategóriában vagy, nem?”, azt hittem, hogy rosszul értem, majd megvilágosodtam. A legtöbben a baráti társaságból még soha nem látott magas sarkú nélkül. Gyorsan demonstráltam, hogy mekkora vagyok a holdjáróm nélkül és szegénynek leesett az álla, majd belenyugvóan hozzátette: „persze hisz engem mindig megtévesztenek a nők”.

Másnap egy kiadós reggeli után készen álltam a nagy bemutatkozásra. Megismerkedhettem a Kosarasom nagymamájával, nagynéniével unokatestvéreivel. Nem is reméltem, hogy ennyire egyszerű lesz, de szépen zökkenőmentesen folyt az egész délután. Azt hittem sosem lesz vége a fogásoknak, ám egyszer csak 8 óra környékén kávé és desszert után mindenki útra kelt. Mosolyogva teli hassal vezettem haza.

Pénteken mikor végeztem a kick-box órámmal nagy meglepetésben volt részem, Kosarasom egy nagy csokor virággal és csokival várt az autófeljárónkon. Mint utóbb kiderült utána nézett google-on, hogy mi a megfelelő ajándék névnapara (itt nem sokan hallottak ilyesmiről) mert nem akarta, hogy bármiről lemaradjak, csak mert13 ezer kilométerre vagyok otthonról…

üdv,

bkf

sziasztok

az esküvő 2011.11.11-én pénteken került megrendezésre. Én már a meghívón el voltam hűlve: vagy 5-6 féle mintában és színben harmonizáló kártya az összes információval, mégis egy dolog igazán jóleső érzéssel töltött el. A borítékon a kosarasom neve mellet nem az állt, hogy +1, hanem Ms. Kata Barta.

Pénteken kettőig dolgoztam, háromkor épp elcsíptük a násznépet szállító buszt Jersey Cityből a Central Parkba. A ceremóniának pontban 3:30-kor meg kellett volna kezdődnie, hogy összhangban legyünk a naplementével a tó felett. A terv annyira megható és romantikus volt, de Murphy jól érzi magát a tömeges megmozdulásokon… két óránkba telt bejutni a városban a pénteki csúcsforgalom miatt. Mire megérkezett 70 fős társaságunk vak sötétben botorkáltuk a novemberi csípős hidegben dombra fel és le magas sarkú cipőkben és koktélruhákban. Mindenki igazi katasztrófának fogta fel, mert tudtuk, hogy a menyasszonynak ez az álma és több mint egy éve főállásban ezt szervezi. Nekem sem közeli sem távoli terveim közt nem szerepel elszórni 4-5 millió forintot egy esküvőre, de azt teljesen meg tudom érteni, hogy milyen, mikor van egy álmod és rajtad kívül eső okokból nem pont úgy sül el, ahogy tervezted. A fotósok szépen kivilágították a pavilont és !Református! szertartás szerint egybekelt a pár. Mindenki zokogott körülöttem és meg próbáltam magam azzal nyugtatni, hogy azért nem hatódtam meg, mert nem közeli barátaim. A busz út vissza nem volt annyira borzalmas, hipp hopp a lakodalomban teremtünk. Betereltek miket egy fűtött nyári helységben, ahol terülj terülj asztalkám féle svédasztalos előételben volt részünk. Cipő, harisnyacsere és egy pohár pezsgő után nekiláttam a napom első falatjainak, csak akkor esett le, hogy mennyire éhes voltam. A vacsora és a táncos mulatság egy másik rendezvényteremben volt, aminek csodás bensőséges hangulata volt a nagy belmagasság ellenére. Plazma TV-ken képeket láthattunk a párról, amiket előzőleg profi fotós készített. Eljött a pár első közös tánca.Jason Marz„Im yours” című számára. Nem volt semmi különös koreográfia pusztán élvezték egymás társaságát és szívet melengetően boldogok voltak. Mikor vége volt a számnak a kosarasom letörölte a könnycseppeket az arcomról. Észre sem vettem, hogy ennyire meghatódtam, bár érthető: nekem a szavak sosem jelentettek túl sokat. Ajándékba kapunk egy csodás porcelán teáscsészét egy filter különleges illatú teával. Az egész esküvő témája „vintage” a húszas évek Amerikája volt. A koszorús lányok feketében voltak, de mindenki egyen „békazöld” stólát viselt, a vőlegény zsebkendője illetve zoknija is ebben a színben pompázott. Nem volt ízléstelen, kimondottan élveztem, hogy elrugaszkodtak a hagyományos rózsaszín-lila esküvői ruhakódtól. Az étel első osztályú volt, habár meglepő módon a saláta után citromfagylalt következett, majd kétféle főétek közül választhattunk, ezután jött a desszert de a tortabontás után már semmi kedvem nem volt megkóstolni a remekművet.

Hajnalig táncoltunk a pár által gondosan válogatott zenékre, a násznép igen fiatal volt, összegészében, inkább kortársai, barátai a párnak, mint nagy család. A hotel felé a buszon megegyeztünk Kosarasommal, hogy az utó-bulihoz nem csatlakozunk, mert már alig álltam a lábamon a rengeteg tánctól és a szokásosnál is magasabb magas sarkútól. Mikor felértünk a szobába egy elég nagy meglepetésben volt részünk. Kézzel írott levél várt miket a menedzsertől, csokoládé és pezsgőspoharak. Mint a levélből kiderült egy VIP vendég 20. házassági évfordulós szobáját kaptuk meg, mert ennyire későn tudtunk becsekkolni.

Másnap reggel a díványon eldőlve bámultam kifelé a New Yorkra néző ablakból és míg belemerültem a kilátásba megpróbáltam elképzelni, hogy vajon megérte-e az arának a ráfordított pénz és idő. Szerencsére ezt a kérdést nem nekem kell megválaszolni!

üdv,

bkf

sziasztok,

kissé elmaradtam az írással. Az volt az eredeti elgondolás, hogy majd a Halloween képekkel feldobom a bejegyzést, de mint minden igazán fantasztikus tervem, ez is dugába dőlt. Egész héten terveztük a Kosarasommal, hogy milyen legyen a végleges kosztümünk. Először nem akartunk beöltözni, mint egy pár, mert az túl sablonos, de pár hete előrukkolt egy verhetetlen ötlettel. A magasság különbség köztünk cirka 40 centi, miközben nézegettük a neten a lehetséges variációkat, megállt egy Hófehérke kosztümnél és a nevetéstől nem tudott beszélni. Mikor végre elkezdett szavakat formálni rájöttem, hogy mire gondol. Én, mint alacsony Hófehérke, ő pedig az egyik törpe a hétből. Meg is találtam a tökéletes jelmezt fűzővel és miniszoknyával, gyönyörű piros topánkát, neki pedig egyik este csináltam filcből sapkát, vettünk barna melegítő nadrágot…stb.

Eljött a szombat, azt már tudtuk, hogy ramaty idő lesz, de okt. 30-hoz képest reggel tízkor már állt a hó a hátsó kertben. Délután meghoztuk a döntést, hogy nem megyünk sehova, így vissza kellett vinnem a kosztümöt. Útnak indultam hát a hóesésben Bobóval. Mire kijutottam az utcánkból, meggondoltam magam. Az utakon több centis hó állt, a fák gyökerestül rádőlve házakra, kocsikra és utakra. A fákon még rajta volt az összes levél és a hóval együtt túl nagy súly volt. Még sosem láttam ekkora pusztítást, pedig átéltem egy hurrikánt.

Azt hittem ennél rosszabb már nem jöhet. Ismét tévedem, egy nappal később ugyan, mint a többi helyi lakos elveszítettük az áram szolgáltatást. Bejelentették, hogy hétfőn nincs iskola. Következzék a jól megszokott összegzés: hétfő reggel, jég hideg lakásban ébredtem, ahol meleg víznek vasárnap óta nyoma sincs. A hűtőket nem nyithatjuk ki, mert minden megromlik azonnal, a gyerekek éhesek, fáznak és halálosan unatkoznak. A szülők búcsút intenek reggel hétkor és annyi utasítást kapok, hogy ne hagyjam őket éhen halni. KÖSZI

Egész nap úton voltunk, mozi, ebéd…stb. Kocsiba be kocsiból ki. Azt hittem megőrülök, ha huszonötször nem tettem fel azt a kérdést, hogy „mindenki becsatolta a biztonsági öveket?” egyszer sem. Hiszti, nyafogás, üdítő, popcorn, fejfájás, pisilés, sorban állás, csendes üvöltözés a rosszalkodó gyerekekkel, dugók, útlezárás, szemetelés a kocsiban és végre hazaértünk. Egyedül az alagsorban volt elviselhető a hőmérséklet, így takarókkal leültettem őket a hordozható DVD lejátszó elé és végre csend volt egy órán keresztül. Csak annyit mondok, hogy senki nem sietett haza megmenteni, szépen ráérősen 5 körül hazaért anyuka, közölte, hogy csomagoljam össze a gyerekek cuccait, mert ma este hotelban alszunk. Mondtam, hogy velem ne számoljanak. Ha választani kellett a „halálra fagyás” és „még egy óra a gyerekekkel” közt a csendes elalvást választom a végtelenbe. Végül barátokhoz mentek, oda meg végkép nem kívánkoztam, mint huszadik menekült, ha szerencsém van egy felfújható ágyon töltöm az éjszakát, miközben másik hat ember szuszog az arcomba. Még két éjszakát töltöttem egyedül a sötét, hideg lakásban, de romantikusra vettem a figurát. Vizet forraltam fürdőhöz, gyertyát gyújtottam fogmosáshoz és élveztem a végtelen csendet. Szerda késő este jött vissza az áram, mi még szerencsések voltunk, hogy „csak” a hűtők és fagyasztók $1000 tartalmát vesztettük el, a Kosarasoméknál a tortúra szombattól csütörtökig tartott és befagyott a csőrendszer a kertben.

Kiengesztelésképp a szülők New Yorkban töltötték a hétvégét egy wellness szállodában, a gyerekeket leraktuk a nagyinál, mi pedig birtokba vettük a házat a Kosarasommal. Rájöttem, mindig kell valami hétről hétre, ami erőt ad, így beiratkoztam az év fennmaradó részére egy kicbox edzőterembe, mert ez egy nagy szerelem, mióta kipróbáltam. Elkezdtem továbbá felmérni a helyi tánciskolákat, habár eléggé távol esik a „megengedhető” kategóriától. Amit pedig várhatok az a péntek, mert esküvőre vagyunk hivatalosak a Cenrtal Parkba. Igazán kíváncsi vagyok hogyan is zajlik az igazi amerikai álom-lagzi.

üdv,

bkf