sziasztok,

kissé elmaradtam az írással. Az volt az eredeti elgondolás, hogy majd a Halloween képekkel feldobom a bejegyzést, de mint minden igazán fantasztikus tervem, ez is dugába dőlt. Egész héten terveztük a Kosarasommal, hogy milyen legyen a végleges kosztümünk. Először nem akartunk beöltözni, mint egy pár, mert az túl sablonos, de pár hete előrukkolt egy verhetetlen ötlettel. A magasság különbség köztünk cirka 40 centi, miközben nézegettük a neten a lehetséges variációkat, megállt egy Hófehérke kosztümnél és a nevetéstől nem tudott beszélni. Mikor végre elkezdett szavakat formálni rájöttem, hogy mire gondol. Én, mint alacsony Hófehérke, ő pedig az egyik törpe a hétből. Meg is találtam a tökéletes jelmezt fűzővel és miniszoknyával, gyönyörű piros topánkát, neki pedig egyik este csináltam filcből sapkát, vettünk barna melegítő nadrágot…stb.

Eljött a szombat, azt már tudtuk, hogy ramaty idő lesz, de okt. 30-hoz képest reggel tízkor már állt a hó a hátsó kertben. Délután meghoztuk a döntést, hogy nem megyünk sehova, így vissza kellett vinnem a kosztümöt. Útnak indultam hát a hóesésben Bobóval. Mire kijutottam az utcánkból, meggondoltam magam. Az utakon több centis hó állt, a fák gyökerestül rádőlve házakra, kocsikra és utakra. A fákon még rajta volt az összes levél és a hóval együtt túl nagy súly volt. Még sosem láttam ekkora pusztítást, pedig átéltem egy hurrikánt.

Azt hittem ennél rosszabb már nem jöhet. Ismét tévedem, egy nappal később ugyan, mint a többi helyi lakos elveszítettük az áram szolgáltatást. Bejelentették, hogy hétfőn nincs iskola. Következzék a jól megszokott összegzés: hétfő reggel, jég hideg lakásban ébredtem, ahol meleg víznek vasárnap óta nyoma sincs. A hűtőket nem nyithatjuk ki, mert minden megromlik azonnal, a gyerekek éhesek, fáznak és halálosan unatkoznak. A szülők búcsút intenek reggel hétkor és annyi utasítást kapok, hogy ne hagyjam őket éhen halni. KÖSZI

Egész nap úton voltunk, mozi, ebéd…stb. Kocsiba be kocsiból ki. Azt hittem megőrülök, ha huszonötször nem tettem fel azt a kérdést, hogy „mindenki becsatolta a biztonsági öveket?” egyszer sem. Hiszti, nyafogás, üdítő, popcorn, fejfájás, pisilés, sorban állás, csendes üvöltözés a rosszalkodó gyerekekkel, dugók, útlezárás, szemetelés a kocsiban és végre hazaértünk. Egyedül az alagsorban volt elviselhető a hőmérséklet, így takarókkal leültettem őket a hordozható DVD lejátszó elé és végre csend volt egy órán keresztül. Csak annyit mondok, hogy senki nem sietett haza megmenteni, szépen ráérősen 5 körül hazaért anyuka, közölte, hogy csomagoljam össze a gyerekek cuccait, mert ma este hotelban alszunk. Mondtam, hogy velem ne számoljanak. Ha választani kellett a „halálra fagyás” és „még egy óra a gyerekekkel” közt a csendes elalvást választom a végtelenbe. Végül barátokhoz mentek, oda meg végkép nem kívánkoztam, mint huszadik menekült, ha szerencsém van egy felfújható ágyon töltöm az éjszakát, miközben másik hat ember szuszog az arcomba. Még két éjszakát töltöttem egyedül a sötét, hideg lakásban, de romantikusra vettem a figurát. Vizet forraltam fürdőhöz, gyertyát gyújtottam fogmosáshoz és élveztem a végtelen csendet. Szerda késő este jött vissza az áram, mi még szerencsések voltunk, hogy „csak” a hűtők és fagyasztók $1000 tartalmát vesztettük el, a Kosarasoméknál a tortúra szombattól csütörtökig tartott és befagyott a csőrendszer a kertben.

Kiengesztelésképp a szülők New Yorkban töltötték a hétvégét egy wellness szállodában, a gyerekeket leraktuk a nagyinál, mi pedig birtokba vettük a házat a Kosarasommal. Rájöttem, mindig kell valami hétről hétre, ami erőt ad, így beiratkoztam az év fennmaradó részére egy kicbox edzőterembe, mert ez egy nagy szerelem, mióta kipróbáltam. Elkezdtem továbbá felmérni a helyi tánciskolákat, habár eléggé távol esik a „megengedhető” kategóriától. Amit pedig várhatok az a péntek, mert esküvőre vagyunk hivatalosak a Cenrtal Parkba. Igazán kíváncsi vagyok hogyan is zajlik az igazi amerikai álom-lagzi.

üdv,

bkf