Az utóbbi hetek olyan békésen, vidáman csúsznak ki a kezemből. Az én időszámításom szerint október közepe van és tegnap világított rá host anyám, hogy a jövő héttől már decembert írunk. Már csak 7 hónap van hátra az életem ezen szakaszából és folyton meglepem magam, hogy mekkora mestere vagyok az elfojtásnak. Hipp hopp eljön a nyár és el itt kell hagynom mindent, ami vagyok/ amivé váltam két év alatt. Annyira ijesztő, hogy könnyű figyelmen kívül hagyni.
Túl vagyunk a Hálaadáson, egyértelműen ez a kedvenc amerikai ünnepem. A nagy családi „összeröffenést” megelőző este kötelező a kimozdulás, mint ahogy azt tavaly már említettem. Egy helyi bárba mentünk kosarasom barátaival, az este nagyon vidáman telt, az egyik legnagyobb felismerésre azonban éjfélig kellett várnom. A magasság különbségekről beszélgettem Kosarasom egyik barátjával és ez a mondat hagyta el a száját: „de te a lányok közt a magasabb kategóriában vagy, nem?”, azt hittem, hogy rosszul értem, majd megvilágosodtam. A legtöbben a baráti társaságból még soha nem látott magas sarkú nélkül. Gyorsan demonstráltam, hogy mekkora vagyok a holdjáróm nélkül és szegénynek leesett az álla, majd belenyugvóan hozzátette: „persze hisz engem mindig megtévesztenek a nők”.
Másnap egy kiadós reggeli után készen álltam a nagy bemutatkozásra. Megismerkedhettem a Kosarasom nagymamájával, nagynéniével unokatestvéreivel. Nem is reméltem, hogy ennyire egyszerű lesz, de szépen zökkenőmentesen folyt az egész délután. Azt hittem sosem lesz vége a fogásoknak, ám egyszer csak 8 óra környékén kávé és desszert után mindenki útra kelt. Mosolyogva
teli hassal vezettem haza.
Pénteken mikor végeztem a kick-box órámmal nagy meglepetésben volt részem, Kosarasom egy nagy csokor virággal és csokival várt az autófeljárónkon. Mint utóbb kiderült utána nézett google-on, hogy mi a megfelelő ajándék névnapara (itt nem sokan hallottak ilyesmiről) mert nem akarta, hogy bármiről lemaradjak, csak mert13 ezer kilométerre vagyok otthonról…
üdv,
bkf
