Elültek a viharok, a földrengések most beköszöntött az áramszünetek időszaka. Olykor olykor 4-5 órára megszűnik a szolgáltatás, ez több okból is necces. Az egyik csak a komforttal összefüggő meleg víz, légkondi, világítás…stb, a másik az alagsor. Az én drága egyetlen alagsorom, ami hivatalosan is a „belvíz szinten” helyezkedik el, így ha leáll a szivattyú, kifogy az akkumlátor nem telik bele fél óra és a cuccaim a térdig érő víz tetején úszkálnak. Mikor az első komolyabb áramszünetet vártuk még Irene kapcsán, azonnal evakuáltam a cipőimet és a fényképezőgépem. Azt hiszem ez elég sokat elárul rólam.

Újdonsült barátnőmnek, Lisának szülinapja volt múlt hétvégén. Ennek tiszteletére ebédet készített, ahova pár másik Au Pair mellet én is hivatalos voltam. Újra és újra elcsodálkozom, vajon én vagyok másik bolygóról, vagy ezek a lányok tényleg homlokegyenest az ellentéteim. Később betértünk egy Tiffany&CO.-ba hogy kiválassza a saját szülinapi ajándékát (önmagától önmagának), ahol egy pillanatra majdnem ellágyultam egy pár fülbevaló láttán. És habár technikailag megvehettem volna, azt hiszem egy havi keresetem jobb helyre is mehet, mint a fülembe. Végül kiválasztott egy ízléses nyakláncot, boldogan és szegényen távoztunk.

Az én ajándékom ez után kezdődött számára. Sabbath után host-anyám elvitt minket Hobokenbe, ahol egy hiper modern sushi étteremben megvacsiztunk. Eztán földalattival átmentünk New York-ba, ahol egy nagyon elit bárban a szülinapja tiszteletére ingyen ittunk és nyomon kísérhettük a közép-elit osztály fiatal huszonéveseinek masszív lerészegedését. Nem mondom, hogy életem legnagyobb bulija volt, de nem volt katasztrofális. Hazafelé ismét földalatti, de mivel nem akartam hazavezetni, jó előre rendeltem taxit a hobokeni megállóhoz hajnali négyre. Legnagyobb meglepetésünkre egy limuzin várt minket és a sofőr az én névtáblámat lengette. Sűrű elnézések közepette taglalta, hogy nem volt szabad kocsijuk és természetesen az alapárat számolják fel.

Az „amerikai munka ünnepét” azaz a Labor day-t Kosarasomnál töltöttem a családjával és tradicionális sütögetés keretei közt tudhattam meg, hogy ez a nyár utolsó napja. Ezt kizárólag azért tudom feldolgozni, mert a gyerekek végre iskolában vannak és megkezdtem a szállítást. Miden reggel és délután 5 gyereket hozok és viszek az iskolába. Átvettem az sárga iskolabusz szerepét az utcánkban. Ez a napom egyik kedvenc része, azt leszámítva, hogy valaki más vezeti bobót, míg én a kisbusszal furikázom. Vasárnap óta vakáción vannak a szülők, szóval a szokásos nagyi meg én kombinációt élvezhetik a gyerekek és persze mint mindig ez a hét sem telhet el katasztrófa nélkül. Annyira büszke voltam mindig, hogy európai sztenderd szerint vezetek és parkolok és folyton piszkáltam a helyieket, hogy mennyire megdöbbentően borzasztó sofőrök. Nos ma reggel sikeresen meghúztam a hostanyám kisbuszát, egy szerencsétlen mozdulattal parkolás közben. Ha hazaérnek a nyaralásból remélhetőleg olyan lazán kezelik majd, mint a legtöbb balesetet „ha mindenki jól van, a csont beforr, a kocsit pótoljuk”

üdv,

bkf